2016. július 18., hétfő

Wattpad

A történet megtalálható már Wattpadon is! >>>ITT<<<

2015. július 29., szerda

Epilógus - Mindennél jobban

Sally Styles

Idegesen toporogtam a tükör előtt, a bőrt is lerágva a frissen manikűrözött ujjaimról. Tekinetetemet végig vezettem a tükörképemen, szinte hihetetlen volt, amit ott láttam. Egy teljesen más ember állt velem szemben. Göndör, sötétszőke hajam, most szoros kontyba volt fogva a fejem tetején, csupán néhány kisebb tincs adott keretet az arcomnak. A sminkem egyszerű, de mégis nagyszerű volt, természetesen Louise nénikém jóvoltából. A fehér ruha derékból bővült ki teljesen, lábaimat több ezer réteg tüll fedte. Hitetlenkedve mértem végig magam, egymás után többször is, s nyílván folytattam volna eme tevékenységet, ha nem rontanak be hozzám, egyszerre minimum 15-en. Egyszerre, egymás szavába vágva kezdtek el hadarni, különböző - jelen esetnen, totálisan lényegtelen - dolgokról, pontosan addig a pontig, amíg drága anyám - aki elég rendesen kicsípte magát a mai napra - be nem sokkalt, s ki nem zavart mindenkit.
Fejével intett, hogy üljünk le a fehér kanapéra, így miután segített eligazítani a méretes ruhámat, már mellette, féloldalasan felé fordulva foglaltam helyet.
- Megértem, ha izgulsz - szólalt meg, kezei közé véve sajátjaimat - Én is ezt tettem, mikor apádhoz mentem hozzá. Imádtam, szerettem, sőt még mindig kislányos rajongást érzek iránta, a mérhetetlen szerelem mellett - megforgattam a szemeimet, mint mindig, amikor az apával való szerelméről mesélt -, de valahogy akkor is féltem. Nekem szinte alig volt kapcsolatom előtte, ő pedig már keresztülment egy váláson, azt hittem, sőt volt egy olyan momentumom, - kerek 5 perccel azelőtt, hogy az oltár elé állok- , hogy lelépek. De, mégsem tettem meg - mosolyodott el halványan - megembereltem magam, kinéztem a folyosóra, hogy lássam a pörgést, és csak meghallottam, hogy a szemben lévő szobában nevet. Akkor jöttem rá, hogy képtelen lennék élni nélküle. Alattunk, ha kinézel az ablakon - bökött a nyílászáró felé, s segítve a felállásban, oda sétáltunk, hogy kinézzünk rajta - éppen az oltárt látod, ahol már ott áll a vőlegényed - tekintetemet arra a pontra vezettem, amelyikről beszélt.
Ugyanolyan idegesnek nézett ki, mint amilyen én voltam pár perccel ezelőttig.
Egy perc alatt minimum hatvanszor túrt barna tincsei közé, ajkait már véresre harapta, de kitartóan ott állt, és várt, abban a röhejes pingvin cuccban.
- Csak nézz rá, Drew-re. Gondolkozz el. Le tudnád élni az életed, nélküle? - nemlegesen megráztam a fejemet, egyre nagyobb vágyat érzeve mostmár, hogy a felesége legyek, teljesen az övé - Sally, kicsim - újból megforgattam a szemeimet, ám ezúttal a kicsim szó miatt. Lassan 24 leszek, de még mindig kicsimnek hív - Tudom, hogy fura számodra, hogy az igazi anyád nincs itt - sóhajtotta, pont úgy, mint aki nagy dolgot készült mondani. Persze, hogy azt tette - De, szeretném, ha tudnád, hogy rám bármikor, bármilyen téren számíthatsz. Ha, kell most megszöktetlek innen Mexikóba, vagy ha szeretnéd, akkor fogom a kezed. Mert, bár nem én szültelek, tényleg te vagy az én első gyermekem.
- Anya - suttogtam, könnyes szemekkel, felfelé pislogva - Nekem te vagy az igazi anyukám. Nem az a nő, aki nem tudott eljönni életem legfontosabb napjára, aki még a diplomaosztómon sem volt ott. Te vagy az én egyetlen, és igazi, hamisíthatatlan anyukám. Rengeteg dolgot köszönhetek neked, és tudom, hogy még nagyon sokat fogok is. Szeretlek, és köszönöm, hogy vagy apának, hogy boldoggá teszed őt, mert nekem mindig is az apukám az egyik legfontosabb ember a világon. Tényleg, nagyon szeretlek, Anya - öleltem meg, amennyire a ruhámtól lehetett - Ne merészelj sírni, mert akkor én is sírok, és tönkre megy a sminkem! - morogtam az ölelésbe, de hamar elszakadt tőlem.
- Apád 2 percen belül itt lesz, hogy az oltárhoz vezessen. Szóval, most utoljára mondom ezt, hiszen nem sokára már Mrs. Writtwer leszel. Szeretlek, Sally Styles - nyomott egy óvatos csókot a homlokomra, majd egyedül hagyott.
Apa pontosan akkor érkezett, mikor azt anya mondta, hogy érkezni fog.
Szorosan magához húzott, s felkuncogtam, ahogy göndör tincsei a nyakamat csiklandozták.
- Biztos vagy benne? - szorította meg a kezemet, miközben az oltártól elválasztó ajtó előtt álltunk - Figyelj, még leléphetünk, bárhová elviszlek - magyarázta, az egészet halál komolyan gondolva.
- Nem kell, Apa. Szeretem őt, majdnem mindennél jobban - mosolyogtam fel rá, halványan.
- Remélem, hogy én vagyok az egyetlen, akinél senkit nem szeretsz jobban- nevetett, s csókot nyomott a homlokomra.
- Igen, mindennél jobban szeretlek, Apa. 

✖✖✖✖

Csak neked Lajukám!❤ 

Az emberek egyre nagyobb létszámmal gyülekeztek London egyik legnagyobb szállodájának a kertjében. A Nap ragyogóan sütött, a napellenző ellenére is majdnem megvakítva a barna hajú vőlegényt, akit a menyasszonya titkon az ablakból figyelt.
Izgalom járta át a 24 éves lányt, Harry Styles legidősebb gyermekét. Sötétszőke loboncát, egy szoros kontyba rendezték a feje tetején, csak pár kisebb tincs keretezte az arcát, ami hihetetlenül hasonlított apjáéra. A fehér ruha kiemelte melleit, a derekánál gyöngyök díszítették, mielőtt kibővült volna, ezzel elfedve formás csípőjének látványát. Olyan volt, mint egy hercegnő, mégsem tudott megnyugodni.
Félt, hogy megunják egymást a vőlegényével, és túlontúl hamar lesz vége a házasságuknak.
Jobbnak látta volna, ha leléphet, de ezt megakadályozta a szobába csődülő női hadsereg, ami történetesen a barátnőit, és családtagjait jelentette. A hatalmas hangzavar most nem segített Sally-n, ezt észrevéve, nevelő anyja, akire az igaziként tekint, mindenkit kizavart a helyiségből, hogy beszélni tudjon a lánnyal.
Segített leülni neki, a fotelre, majd kezébe vette lánya kezeit, s halkan beszélni kezdett, mit is érzett, mielőtt hozzáment volna Harry-hez.
- Ha kell, meg sem állok veled Mexikóig - kuncogott, mire a vele szemben ülő Sally is halvány mosolyt erőltetett magára, ellepve izgalmát - De, most csak azt kérem, hogy még egyszer nézz ki az ablakon, nézz rá a férfira, akit szeretsz, és gondold végig. Le tudnád nélküle élni az életed? - apró csókot nyomott a lánya hajába, majd újra felkuncogva folytatta, ezúttal egy komolyabb témával - Tudom, hogy nem én vagyok az igazi anyád, nem is most szeretnék neked beszédet mondani, csak azt szeretném, hogy tudd; szeretlek Sally Styles - mondandója végén, meg sem várva a lány válaszát hátatfordított neki, hogy átadja helyét a férjének.
- Hé, várj - kapott utána Sally - Nem érdekel, hogy nem te szültél. Akkor is te neveltél fel, és olyan ajándékot adtál, amit soha nem tudok meghálálni neked. Boldoggá tetted azt az embert, akit a világon a legjobban szeretek, apát - egy határozott mozdulattal magához vonta a megszeppent nőt, s addig ölelte, míg meg nem érkezett az apja, hogy oltárhoz vezesse.
A férfi gyors csókot lopott feleségétől, akivel már majdnem 21 éve van együtt. Szerelmes pillantásokkal méregették egymást, míg a háttérben álldogáló lányuk meg nem köszörülte a torkát. A nő lehajtott fejjel, pirultan hagyta magára apját és lányát.
- Gyönyörű vagy, életem - suttogta Harry, ahogy közelebb sétálva megfogta lánya kezeit. Megpörgette, hogy rendesen láthassa, s férfi létére könnyek gyűltek a szemébe - Olyan gyorsan felnőttél - suttogta magához szorítva legidősebb gyermekét - Még mindig emlékszem arra napra, mikor először  a karjaimban tarthattalak. Akkor is gyönyörű voltál, de soha nem gondoltam volna, hogy tényleg ennyire az leszel - motyogta, s csókot nyomott kicsi kincse halántékára. Hagyta, hogy belé karoljon, s levezette egészen addig az ajtóig, ami elválasztotta őket az oltártól.
- Még leléphetünk - fordult kapkodva a lánya felé. A gyerek kuncogva megrázta a fejét, csókot nyomva apja arcára - Szeretlek, Sally.
- Én is, apa - sóhajtotta, szorosabban karolva belé - Mindennél jobban - gyűltek könnyek a szemébe, amit Harry azonnal le is törölt.
- Ne feledd, mindig is apád lánya maradsz.

✖✖✖✖✖

El sem hiszem, hogy idáig is eljutottunk. Soha, nem éreztem magam elég erősnek, hogy befejezzek bármit is. De, ennek most mégis vége, és még úgy-ahogy sikeresen is hagyom abba. Nem terveztem, és nem is tervezem, hogy az írással helyezkednék el, mert nem érzem magam elég jónak hozzá. Ezt pedig csak azok tudják, akiknek HATALMAS, ÓRIÁSI köszönetet szeretnék mondani. 
Lucának, mert belekezdett ebbe a történetbe, holott neki nem is ez volt az elképzelése. Ő ügyvédes történetet akart... 
Gáspár Laurának, akinek az epilógust is írtam, nem tudom elmondani, miért vagyok hálás neki, csak annyit, hogy nagyon szeretem, és köszönöm! 
Fruzsinak, aki a csodás design-et kreálta, mindemellett a legjobb barátnőm, s talán legfőbb kritikusom. 
És, tényleg, talán a LEGNAGYOBB köszönet, Gre-t illeti, ugyanis akármikor képes volt végig hallgatni a hisztimet, a nyavalygásomat, nem egyszer pofozott fel virtuálisan - legalábbis szerintem - és bíztatott, kihúzott a békafeneke alól. 
Köszönet még nektek is, kedves olvasók! 
Az igazat megvallva, nem ezt vártam a történettől. Mármint. Ezelőtt is voltak már blogjaim, de nyolcad ennyi sikerük sem volt, mint ennek! 

Nem egyszer adott hatalmas löketet, ha ránéztem a számlálóra - mind az írásban, mind az edzéseken segített - és láttam, hogy mennyien olvastátok el a részeket, hányan iratkoztatok fel. 
Úristen. Ennek most tényleg vége? 
Tényleg. 
Már nem lesz több rész Aurora szemszögéből.
Már nem kell többet gondolkoznom, mit is kezdjek Harry karakterével. 
Már nem agyalok azon, hogy is kell viselkednie Sally-nek. 
Már nem hozok újabb fejezetet az Apja Lányára. 
Hiányozni fog, és talán nem is sírnék, ha nem a kedvenc dalom szólna éppen. 
Huh, 
KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖK, MINDENT!❤ 
xxx.Lacy. 


2015. július 28., kedd

35.rész - Mi, így együtt

Képtalálat a következőre: „bethany mota we heart it”
Aurora Moore

Amióta Sally elment a ház kicsit felfordult. Azt hiszem Eaton és Blair azt hitték hogy ha a nővérük elmegy akkor nekik Hawaii és szabadság van. Ezért állnak most is előttem és a törött szekrény előtt. Sikerült egymás piszkálása közben feldönteniük Bibi könyves kisszekrényét, ami "szerencsésen" el is törött, de szerencsére egyiküknek sem esett baja.
-Na jó. Ezt most feltakarítjátok! Alig jöttetek haza suliból. És a telefonokat kérem. -nyújtom feléjük a kezem.
-Ne már! 
-De. Na gyerünk. És utána tanulás. -elvettem a két készüléket majd elhagytam a szobát. Harry a nappaliban tévézett. 
-Na mi volt az a nagy csattanás?
-Feldöntötték Blair könyves szekrényét. Nem esett bajuk, de a szekrény nem élte túl. 
-Akkor most megyek és beszélgetek velük. -áll fel és veszi az irányt az emelet felé. A kezembe veszem a telefonom és felhívom Sallyt. Régen beszéltünk, vagyis pontosan több mint egy hete és hiányolom a hangját. 
-Szia anya! 
-Szia kicsim. Jól vagy, minden oké? Mesélj.
-Persze, jól vagyok. Mi a helyzet otthon? 
-Most éppen durci. Az ikrek feldöntötték Bibi könyves szekrényét és eltörtöt. Azt takarítják éppen. Szerencsére nem sérültek meg.
-Hogy bírták eldönteni? Tele van könyvekkel. 
-Tudom. Inkább te mesélj valamit. 
-Nagyon jó és már tök sok barátom van. A tanulás is megy, bár egy két anyag elég nehéz. 
-Annak örülök. 
-Anya, arra gondoltam... hogy hazamennék a szünet elején. 
-Tényleg? 
-Persze. Hiányoztok ám!
-Te is nekünk! Már olyan rég elmentél. 
-Kicsit több mint fél év. Az annyira nem hosszú. 
-Nem annyira. Csak attól függ honnan nézzük és mihez viszonyítjuk. De igazad van. 
-Apával mi van? 
-Az ikrekkel beszélget. Szeretnéd hogy ide hívjam? 
-Igen. 
-Akkor mindenki tódul. -a lépcső aljához megyek és felkiabálok. -Srácok! Sally a vonalban! -lábdobogás, három alak és a telefonom el is tűnt a kezemből. A telefont Bibi szerezte meg, de Eaton ki is kapja a kezéből. 
-Hangosítsd ki! -ez meg is történik és még tíz percet beszélünk Sallyvel. Még sokat beszéltünk Sallyvel azalatt a 3 év alatt amíg az egyetemen volt És most is sokszor hazalátogat. Az ajtó nyílik és Eaton érkezik haza az edzéséről. 
-Szia anya. -ad egy puszit és távozna egy almával, de megállítom. Lerakom a tányért amit épp elmostam és az arcát nézem. Valami furcsa benne, aztán csak rájövök. 
-Az ki volt? -mutatok a nyakára. Szép kis szívás folt. Látom rajta a zavartságot és az agya ezerrel kattog a válaszon. -Nyugi, én is csináltam ilyet. -már jóval magasabb nálam, szinte egy fejjel. És még csak 16. -Barátnőd van?
-Igen. 
-Rendben. Mi a neve?
-Hannah. 
-Oké. -ekkor Blair is megérkezik, szintén edzésről Eaton pedig felmegy a szobájába. 
-Milyen volt? Nagyon elfáradtál?
U-Igen. Nézünk valami filmet? 
-Persze mit szeretnél? 
-Nem tudom még. De megyek és keresek. -távozik ő is. Kimegyek a kertbe és lefekszem Harry mellé a fűbe. -Mindketten hazaértek. -nem válaszol, de nem is várom, hogy megtegye. A kérdés meg csak úgy kibuKik belőlem. -Tudtad, hogy Eatonnek barátnője van? 
-Persze. Én tanítottam csajozni. 
-Akkor remélem legalább olyan jó mint én. 
-Dehogy. Nálad nincs jobb. 
-Neked. 
-Az biztos. 
-Mióta járnak?
-Nagyjából két hete. És Blair? 
-Nem tudok róla, hogy lenne pasija. 
-Akkor jó. 
-Miért jó? Drew-t is bírod nem? 
-De. De ez csak tini szerelem. Nem akarom hogy valaki átejtse. 
-Ha nem tini szerelem lenne akkor is átejthetné. -célzogatok.
-Tudom. 
-Nyugi. Ha lesz valakije arról tudni fogunk. És valószínűleg nem egy fiúja lesz még. Neked is tapasztalnod kellett. Nekem is. Mindenkinek kell. Tud vigyázni magára. -ebben a pillanatban Bibi ki is hajol az ablakán.
-Anyu! Jössz?
-Rohanok! -állnék fel, de Harry visszaránt. Megcsókol.
-Imádom… imádlak. –mondom, ő pedig felnevet.
-Én is… dagi. –súgja a fülembe.
-Maci. –a lányom szobája felé veszem az irányt. A filmezéshez Eaton is csatlakozik. Mikor vége, a konyhába megyek, mert jó illatok szállnak onnan.
-Ez nagyon jól néz ki. –dícsérem meg Harryt és a művét, miközben átölelem a derekát. -Mi ez? -kérdezem, de mielőtt válaszolna Louis lép be a helységbe. 
-A specialitásom!
-Lou! -ölelem meg. -A többiek? -utalva a feleségére és a gyerekeire. 
-Nappali. -azonnal átmegyek, de nem csak Eléket találom, hanem az egész bandát, feleséggel és gyerekekkel. Mindenkit megölelgetek.  Nem csak Sally, de ők is rég voltak nálunk ahogy mi is náluk. Végignézek a gyerekeken. Már nagyra nőtt mindegyikük. Toby barátnője és Amelia barátja is itt van. 
-Anya!? -lép be Eaton, a telefonját szorongatva. 
-Tessék?
-Áthívhatom Hannaht? 
-Persze. És küldd le Blairt. 
-Itt vagyok! -kiált, majd a testvérét arrébb lökve jön be. 
-Ror! 
-Igen?
-Ugye rakhatunk be zenét? -néz rám Zayn. 
-Kérdezni se kell! -válaszolok és már hangosan szól az Uma Thurman. 
-Zayn, szeretlek! 
-Csak azért mert Fall Out Boy szól?
-Nem csak azért. -nevetek fel. 
-Ja, tudom. -visszamegyek a konyhába ahol Harry és Louis még mindig nagyban ügyködik a soká adag étel elkészítésén. 
-Miért szeretjük Zaynt? 
-Azért, mert az egyik kedvenc számomat játsza. -mondom és tovább éneklek. -Segítsek?
-Nem kell. -megszólal a csengő. -Kit várunk még?
-Hannaht. -kinyitom az ajtót és egy szőke, zöld szemű lány áll a bejáratban. 
-Szia. Gyere be. -mosolygok rá. Eaton is azonnal megjelenik. 
-Jó napot. Hannah Baker vagyok. 
-Aurora. És tegezz kérlek. 
-Rendben. 
-Eaton? Hol van Blair?
-Gondolom a szobájában. -ezzel behúzza Hannaht a konyhába bemutatni Harrynek. Felmegyek az emeletre. Benézek a lányom ajtaján. Könyvet tart a kezében, de csak mered rá. 
-Blair, baj van? -kérdezem miközben leülök mellé. 
-Nem. 
-Akkor miért nem vagy a többiekkel? 
-Mert... csak attól félek, hogy Eaton nem fog velem foglalkozni ha itt van Hannah. 
-Ettől nem kell félned. Persze, nem fog annyit veled lenni mint eddig, de Hannahval bármikor szakíthat. Veled nem. És attól még ha vele van, bármikor megkérheted, hogy legyen veled is. 
-Köszönöm. 
-Ugyan szívem. Neked tetszik valaki? 
-Igen, de ő nem vesz észre. 
-Szerintem észrevesz. Csak ne te nyomulj rá. 
-Hát én biztosan nem fogok. 

-Okos vagy. És most menjünk le többiekhez. Tedd ezt félre és érezd jól magad. Mindjárt itt lesz Sally is. 


Sziasztok! Tudom eddig nem igazán írtam a részeim végére semmit, de most ki nem hagynám. Ez az utolsó rész tőlem/tőlünk és már csak az epilógus van hátra. Nagyon szeretném megköszönni hogy olvastátok a blogot. hogy ennyien feliratkoztatok és több mint 70ezer megtekintésünk van. Nagyon szerettem írni ezt a blogot és fura hogy most vége. Szeretlek titeket <3 xLucus

34. rész - Minden búcsú nehéz

 Harry Styles
Harry Styles 

Amióta beszélni tudnak - pontosabban értelmes mondatokkal dobálózni - az ikreknek be sem áll a szájuk. Nem vicc, még álmukban is beszélnek. Ami egyáltalán nem is lenne baj, ha velünk társalognának, vagy csak nem egymás idegeit zúznák széjjel.
Mikor hat évesek lettek, sűrgősen be kellett újítani nekik egy-egy saját szobát, hogy legalább olyankor ne veszekedjenek, mikor alszanak. Ez egészen addig jó tervnek bizonyult, míg meg nem kapták az első telefonjukat, így már üzeneten keresztül is zaklatták egymást.
Sally remekül szórakozott rajtuk, egészen odáig míg már őt is elkezdték piszkálni, így a mai napig, folyamatos testvér- háborúknak néztünk elébe.
- Hé, Apa - kiáltotta Sally az emeletről, én pedig csapot- papot hátra hagyva siettem a szobájába. Amint beléptem a birodalmába szomorúan vettem észre, hogy tényleg majdnem mindent összecsomagolt - Segítenél levinni a cuccokat? Eaton nem ér rá, éppen Blair-t zaklatja - forgatta meg a szemeit 11 éves testvéreire célozva - Anya meg a konyhában süt, hogy legyen mit ennem. Pedig kapok kaját - kuncogott, míg mindkét kezembe nyomott egy - egy nagyobb táskát. Felnyögtem a súlyuk miatt, már majdnem megkérdeztem mi van bennük, mikor rájöttem, hogy a lányom a könyveit is magával cipeli a kollégiumba.
- Ugye tudod, hogy csak azt szeretné, ha minden renben lenne veled? - kérdeztem vissza, ő pedig félrebiccentett fejjel halványan elmosolyodott. Lófarokba kötött, hosszú haja lelógott a bal vállánál, míg barna szemeivel szomorúan méregetett.
- Persze, hogy tudom Apa - sóhajtotta, és kidobva a kezeiből a táskákat, a nyakamba ugrott. A könyves táskák hangos puffanással értek földet, mikor szorosabban magamhoz húztam - Ugye 3 év nem sok idő? - kérdezte halkan - Annyira hiányozni fogsz, Apukám - motyogta és puszit nyomott az arcomra.
- Te is Kicsi Kincsem, de tudod, London nincs innen nagyon messze, csak szólsz, és már úton is vagyok érted - magyaráztam, míg elindultunk lefele, hogy bepakoljunk a kocsimba, és elvigyem őt az egyetemre.
- Jajj, olyan nehéz ez - sóhajtotta Aurora, körbe puszilgatva az arcát, alaposan megszorongatva őt - Sally, kicsikém, ha bármi baj van, csak szólj! - Persze, Anya - nevetett Sally zavartan, csókot lehelve az arcára. Miután Aurora elengedte Blair és Eaton magasugrásból vetteték rá magukat. Mindketten a derekánál ölelték magához, és egyszerre csiripelték neki, hogy mennyire hiányozni fog nekik, és minden nap beszélni akarnak vele.
Sally-nek csak ennyi kellett, a könnyek megeredtek a szemeiből, s leguggolva szorította magához a lehető legerősebben testvéreit.
- Hiányozni fogtok, ti lököttek - nyomott egy- egy puszit a fejük búbjára - Eaton kérlek ne készítsd ki Bibi-t, és ez fordítva se legyen így - nézett jelentőség teljesen a húgára és öccsére - Apáék már öregek, nem biztos, hogy bírnák a kiképzést.
- Megígérjük! - bólintottak tökéletesen egyszerre, ami tőlük teljesen megszokott volt. A nővérük halványan elmosolyodott, s egy újabb puszi után felállva megigazította a ruháját.
- Hát, akkor sziasztok! - intett a család többi tagjának, majd beülve a kocsiba magára csapta az ajtót.
- Na, majd jövök, kölykök! - nyomtam egy puszit a hajukba, majd Aurora-tól is elköszönve követtem a lányom példáját.
- Tényleg, rettenetesen hiányozni fogsz, Apa - törte meg az út eleje tartó csendet Sally - Soha nem voltam távol tőled két napnál többet, és most 3 évig távol fogok élni tőled.
- Oh, Sally - suttogtan meghatottan - Még megbőgeted itt öreg apádat - álltam félre, hogy egy újabb ölelésben részesítsen - Szeretlek, mindennél jobban. Hiszed vagy sem, de te vagy a legjobb dolog az életemben.

✖✖✖

Leplezhetetlenül könnyes, piros szemekkel léptem át a Cheshire-i lakás ajtaját.
A 11 éves ikreink szinte egyből a nyakamba ugrottak, s egymás szavába vágva faggattak a nővérük új lakhelyéről.
Szomorú mosollyal az arcomon, meséltem a kollégiumi élményemről, mikor megjelent a feleségem is beterelve minket a nappaliba. Eaton elterült a földön, hagyva, hogy göndör tincsei szétterüljenek a földön, míg mélykék szemeivel minket méregetett. Korához képest magasnak számított, majdnem egy fejjel nagyobb volt az ikertestvérénél.
Blair az ölembe huppant le, s most szívfájdítóan hasonlított Sally-re. Bár neki a szőkés helyett mogyoróbarna, göndör tincsek keretezték az arcát és a szemei ugyanolyan kékek voltak, mint Eaton-nak, az arcának formája, és személyisége megegyezett a nővéréével.
- Apa - pislogott fel rám, az ölemből.
- Mondd, Bibi - nyomtam egy csókot a hajába. Aurora és Eaton elmentek fodrászhoz.
- Miért piros a szemed? Mármint, miért sírtál? Rosszak voltunk Eaton-nal? - biggyesztette le kíváncsian ajkait.
- Nem, csak nagyon hiányzik Sally - mosolyogtam rá - Nagyon kevés időt volt eddig távol tőlem - magyaráztam neki.
- Ő is ott volt veled a turnékon?
- Igen, amint 3 éves lett, felfogadtam mellé az anyukádat, és jött velem - simogattam meg a haját. Sóhajtva bújt közelebb hozzám, pont, mint Sally ennyi idős korában - Tudod, nagyon hasonlítasz rá.
- Apa, mesélj nekem a turnékról! - kért ragyogó szemekkel - Vagyis arról, hogyan ismerkedtél meg Anyával! - szélesen elmosolyodtam, s bár nem előszőr kell neki elmesélni, mindig élvezettel teszem meg, hiszen életem legjobb időszaka volt.
- A nagymamád kereste meg őt, mikor eldöntöttem, hogy Sally elég idős ahhoz, hogy eljöjjön velem, de egyedül nem tudtam rá vigyázni, Lou néninek pedig bőven elég volt Lux. Amikor előszőr láttam, meg volt szeppenve, hogy öt vadidegen férfival kell együtt élnie, ki tudja meddig. Én pedig a legelején nem is voltam a legkedvesebb, ugyanis a nagyin és Gemma-n kívül nem bíztam meg más nőben. Egyik nap viszont azt vettem észre, hogy csak azon jár az eszem, milyen tökéletes teste van anyukádnak..
- Szóval kanos voltál - bólintott komolyan, mire tettetten felháborodtam.
- Honnan tudsz te ilyen szavakat, Blair Zoe Styles?
- Jajjj, Apa - sóhajtotta szemforgatva - Hallottam, amikor Sally és Theo beszélgettek valami filmről, na meg, hahó lassan 12 leszek, illendő ilyeneket tudnom.
- Nem engedem, hogy te is felnőjj! - kiáltottam fel, és a karjaimba kapva rohanni kezdtem vele, amit ő hangos kacajokkal díjazott.
- Apa, ne, Apa! - visította nevetve, a vállaimat csapkodva - Apa, tegyél le!
- Megígéred, hogy soha, de soha nem nősz fel? És mindig velem maradsz?
- Megígérem, Apa - kuncogott, tenyerét az arcomra simítva.
- Akkor megnyugodtam - sóhajtottam, letéve őt a földre. Pár pillanatig csendben bámultuk egymást, addig, amíg meg nem szólalt a telefonom. Előkaptam, hogy megnézzem, ki hív, és legnagyobb meglepetésemre, egyben örömömre, Sally neve villogott a kijelzőn - Sally, baj van? - kérdeztem egyből felvéve az aggódó apa szerepet.
- Nem, dehogy - kuncogott - Csak beszélni akartam veled. Hiányzol.
- Oh, kicsim, te is nekem - mosolyodtam el halványan - És, milyen a szobatársad?
- Apaaaa, én is beszélni akarok Sally-vel! - kiáltotta Blair, mire a nővére nevetve kérte, hogy hangosítsam ki - Saaaaally, hiányzol, mikor jössz már haza? - támadta le egyből.
- Jaj, Bibi, te is hiányzol! Képzeld el, a szobatársamat is Blair-nak hívják. Pont olyan aranyos, mint te.
- Hát, igen, a Blair-ek - dőlt hátra elégedett vigyorral.





Huha. Ez az utolsó általam írt rész, már csaj az epilógus van, amit tőlem olvashattok a közeljövőben. 
Ajjjj, annyira nehéz, és bele sem merek gondolni, hogy búcsúzót is kell írni! :( 
Jó olvasást, ha tetszett hagyj nyomot magad után. Jesszus, ezt is most írhattam egy rész után, utoljára :( 
L-J-P, 

Xxx. Lacy

2015. július 27., hétfő

33.rész - Hihetetlen vagy

Képtalálat a következőre: „bethany mota we heart it”
Aurora Moore

Megetetem a két picúromat, akiket nagy bánatomra nem tarthatok sokáig a karjaim között mert még meg kell vizsgálniuk őket az orvosoknak. Utána szólok a nővérnek hogy küldje be Harryt. Már azzal is eléggé felidegesített, hogy szoptatáshoz nem engedte be. Nyílik az ajtó és először Sallyt pillantom meg. Odarohan az ágyamhoz és felmászik mellém.
-Anya! Olyan aranyosak! Láttam őket! De miért nem adják oda nekem?
-Nem tudom. De holnap talán már foghatod őket.
-Tényleg?
-Igen.
-Bibinek nagyon aranyos haja van. -csak elmosolyodom ezen a beceneven ami egyből meg is tetszik. Harry is leül az ágy szélére és kapok egy csókot is.
-Van még erőd arra, hogy behívjam a többieket?
-Nem sok. De maradj itt kérlek. Még tudnak várni egy picit. -de amint ezt kimondom Gem vágja ki az ajtót és jön oda hozzám és megölel, majd sorban mindenki. Beszélgetni kezdünk, persze a vicceket sem hagyják ki a fiúk, én pedig egy nagy mosollyal az arcomon alszok el. Boldogan, mert megszületett a két pici babám, épen és egészégesen. Boldogan, mert itt van mellettem a férjem. Boldogan, mert itt vannak a barátaink. Még régen a suliban, azt gondoltam, hogy nekem sosem lesz ennyi barátom. A pasikon pedig nem is járt az eszem. De ők itt vannak nekem. És ettől vagyok mérhetetlenül boldog.

•••

Reggel mire felébredek nem találok senkit a szobámban. Bár reggeli van az éjjeliszekérnyen és ahogy ránézek az órára rájövök, hogy annyira nincs is reggel. Tizenegy óra van. A reggelit megenni nem tart sokáig és nem is elég. Felhívom Harryt, aki megígéri hogy hoz nekem még. Boldogan lép be a szobába, mert ma már ő is foghatja a két pindúrt. Ahogy beér rögtön egy nővért is hoz magával aki elviszi a tálcát és egy orvost aki elmondja hogy minden rendben és ha ez így lesz mindhármunkkal akkor hamar hazamehetünk. Az orvos megy és két nővér jön be egy egy babánkkal. Harry Eatont veszi át én Blairt. Újra etetés következik, mindketten mohón nyelnek.
-Kialudtad magad?
-Nagyjából. Ugye hoztál nekem enni?
-Akartam, de anya közölte hogy majd ő. És nem hagyott szóhoz jutni.
-Oh. Oké. Sally?
-Anyuékkal jön. Náluk aludt mert még elintéztem pár dolgot. -nem telik el sok idő ők is megérkeznek. Sally az ágyra mászik.
-Megfoghatom?
-Persze. -átadom neki Blairt. Anne pedig tényleg hozott nekem enni és nem is keveset. Bejön egy nővér és megkérdezi hogy minden rendben van-e és hogy hozzon-e valamit. Nem kérek tőle semmit. Nemsokára a nővérem is megérkezik és azonnal elkéri Harrytől Eatont.
-Az én kicsi húgom első kicsi babája. Meg a második. –cserélnek Sallyvel. Hamar elalszanak mindketten. Két nővér jön be és viszi el őket.
-Harry, kimegyünk?
-Igen. –elindulunk a folyosókon, hárman. Kint leülünk egy padra.
-Anya megyünk valahova nyaralni? –kérdezi Sal. A nyár eleje óta két dolog érdekli csak. Az ikrek és a nyaralás, mert imád fürdeni. Igazi vizigyerek.
-Igen, megyünk. Csak előbb engedjenek ki minket a kórházból, utána megszervezzük jó?
-Jó. De azt kitaláljuk, hogy hova megyünk?
-Hova szeretnél?
-Olyan helyre ahol van tengerpart és sok csúszda.
-Ez egy jó ötlet. Tengerpartra nagyon szívesen mennék.
-Én is.
-Maci el is felejtettem mondani, hogy a nővérek azt mondták, hogy Blair kel fel többször, de mindketten jól alszanak.
-Mert két édes kis poronyty. És mert tudják hogy aludni jó. –felnevetek.
-Igaz.


•••

Két nap múlva el hagyhattuk a kórházat az én legnagyobb örömömre. Az épület előtt, mint eddig mindegyik One Direction baba születésénél most is fotósok és rajongók állnak. Testőrök és kordonok tartják távol az embereket tőlünk. Sietős léptekkel megyünk el a kisbuszig. Bekötjük a két hordozót a benne lévő két alvó babával és elindulunk haza. Amint beérünk a házba, a két kis törpét az ágyukba fektetem. Elmegyek fürdeni ahova Harry is csatlakozik hozzám. Beülök a kádba, ő átölel én pedig úgy érzem, hogy így rögtön el is tudnék aludni.
-Úgy érzem tényleg jó lesz ha elmegyünk egy kicsit. Ez lesz a nászutunk bébi.
-Aha. Mondjuk lehet hogy a legtöbb részét átalszom de majd igyekszem ébren maradni.
-Könnyen fáradsz. De ez érthető. Mellesleg személyi edző vagy és tudom, hogy úgyis elkezdesz majd te is csinálni valamit.
-Ezt tényleg tervezem.
-De ugye nem érzed magad daginak?
-Nem. Csak öt hónapja nem csináltam semmit sem rendesen.
-Jól van dagim.
-Mindig dagi leszek?
-Igen. Én is mindig maci vagyok. Pedig nincs is rajtam felesleges kiló.
-Igaz. De rajtam sincs felesleg.
-Ami rajtad volt az soha nem is volt felesleges.
-Tudom. És valamelyikük már is hiányol. -mondom ahogy meghallom a sírást. Kimászok a kádból és magam köré tekerek egy törölközőt. Mire átérek a szobába Sally már kivette Blairt az ágyából és leült vele a fotelba. Sal nem vesz észre ezért megállok az ajtóban és onnan nézem őket. Harry lép mögém, mire rámosolygok. Sally észrevesz minket. Hazz odamegy hozzá és az ölébe veszi őket. Gyorsan felhúzom magamra a pizsim és Eatonnal a kezemben leülök melléjük. Blair már nem sír, csak nézelődik.
-Nagyon édesek amikor alszanak. Apa?
-Mondd Sal.
-Miért kék a szemük? Anyának sem az, meg neked sem és nekem sem.
-Azért mert a legtöbb babának születéskor kék a szeme és csak kis idő elteltével lesz olyan amilyen örökre marad. Nekik valószínűleg zöld lesz.
-Miért? Nem lehet barna?
-De lehetne. De barna szeműek úgy is születnek.
-Szóval amikor én születtem nekem barna volt a szemem?
-Igen.
-Hűha, szivi neked aztán vannak meglepetéseid! –állok fel, hogy kicseréljem a kisfiam pelusát. Aki közben csak nagyokat pislog.  –Sal szeretnél segíteni megfürdetni?
-Igen!! -Sally érdeklődését az iránt, hogy foglalkozzon velük, hihetetlenül sokat számít. Mindkét babucot megfürdetjük, majd elaltatjuk. Ezután Salt is elküldjük aludni és végül mi is az ágyban kötünk ki.
-Szerinted hova menjünk? -nézek fel rá.
-Mi lenne ha hanyagolnád ezt a kérdést? Majd én elintézem. Ne foglalkozz vele. Megszervezem.
-Tényleg?
-Persze.
-Köszönöm. -mondom és a nyakát puszilom végig és néhol meg is szívom a bőrét.
-Ugyan. Bébi tudod hogy nem kell köszönni.
-Nem úgy... mindent. Mindent amit értem teszel.
-Én is köszönöm dagim. -ráfekszem de nem hagyom abba a nyakának a puszilgatását. -Hmmm...
-Tudom hogy tetszik.
-Persze hogy tetszik. Mert tudod hogy hogyan csináld, ahhoz hogy elgyengíts. De én is tudom. -mondja majd egy hirtelen mozdulattal átfordít. Most ő tapad az én nyakamra.
-Tudom, hogy tudod. És azt is hogy előszeretettel használod.
-Pontosan. És mi lenne ha ezt... -gyűri fel a pólóm alját.
-Kicsit sem vagy perverz. De nem veszed le rólam.
-Dehogynem. -egy rántással kettészakítja a felsőt és ledobja az ágy mellé.
-Ugye tudod hogy a tiéd volt?
-Van másik.
-Hihetetlen vagy.
-De bírod nem? -dől mellém és húz magára.
-Bírom hát. -bújok hozzá.

2015. július 21., kedd

32. rész - Maga szerint ki csinálta azt a kisfiút?

Harry Styles 

Fáradtan rogytunk le az ágyunkba, miután hazaértünk az esküvőről. Aurora, könnyebb ruhájaban dőlt el az ágyon, fejét a combjaimra hajtva, lábait, a lehetőségekhez képest maga alá gyűrte. Álmosan pislogott felnézve rám, mire halványan elmosolyodta, s végig simítottam az arcán.
Annyira hihetetlen volt, hogy ő már teljesen az enyém, senki másé. Élete végéig mellettem marad, minden reggel mellettem kel fel, csak mellém fekszik be, csak rám vár majd a reptéren, amikor visszatérek egy turnéról.
Csak néztem a fáradt, mégis gyönyörűen ragyogó arcát, s tudtam, hogy ennél már csak akkor lehetek boldogabb, ha már az ikrek is velünk lesznek.
- Köszönöm, bébi - suttogtam lehajolva hozzá, s csókot nyomtam ajkaira. Kérdőn felvonta a szemöldökét, ereje már nem volt megszólalni - Mindent. Felnevelted velem Sally-t, szerettél, szeretsz, hozzám jöttél, megszülöd az ikreket, egyszerűen csak köszönöm, szeretlek - nyomtam még egy csókot a homlokára, mielőtt rendesen lefektettem volna.

✖✖✖

3 hónappal később
Nagy nehézségek árán, de rávettem Aurora-t, hogy az ágyban maradjon addig, amíg a kicsik meg nem születnek, és most mindent én csinalok a lakás körül.
Feleségemnél bármelyik percben beindulhat a szülés, így Sally-t az ikrek érkezéséig anyáékhoz költöztettük.
Lassan, ráérősen cammogtam el a szobánkig, hogy megnézzem, hogy van Aurora, mielőtt elkezdenék pakolni az ikrek szobájába.
A lány az ágyon ült, hátát a támlának dötnve, tenyerét a hasához szorítva.
Ijedten rohantam oda hozzá, s vettem kezeim közé kipirult arcát.
- Bébi, hé, minden oké? - kérdeztem kétségbe esve, mikor görcsbe rándult a teste.
- I-igen. Azt hiszem, m- megindult a szülés - lihegte. Összeszorította a szemeit, majd egy újabbat nyögött, mikor újabb fájásai voltak.
- O-oké, akkor ugye összeszedted a cuccaidat? - egyenesedtem fel és keresni kezdtem a táskája után. Bólintott, és az ágy végébe mutatott, én pedig egyből felkaptam azt - Maradj itt, egy pillanat és visszajövök! - rohantam ki a szobából, hogy berakjam a cuccot a kocsiba, hogy utána akadályok nélkül segíthessek neki a beülésben.
Fejvesztve, folyamatosan a hajamat túrva tettem meg a távolságot a garázs és a háló között. Remegő kezekkel nyúltam felé, segítve a fellását. Lassan, teljesen rám támaszkodva kezdett sétálni a kocsiig, míg mélyeket lélegezve magát nyugtatta. Amint az autóban ült, átkocogtam a másik oldalra, s bepattanva gázt adtam.
Előkaptam a telefonomat, hogy értesítsem a szüleimet, miszerint nemsokára megérkeznek a legkisebb unokák. Annyira remegett a kezem, hogy sehogy sem tudtam megírni nekik az üzenetet, így kénytelen voltam felhívni anyát.
- Baj van, fiam? - kérdezte köszönés nélkül, aggodalommal teli hangon.
- N-nem - a kezemmel együtt a hangom is remegett, a szívem pedig hihetetlen tempóban dobogott, s csak az járt a fejemben, hogy tényleg minden oké legyen - Ú-úton vagyunk a kórházba. Megindult a szülés - anya felkiáltott, mellőle még hallatszottak a lányom izgatott sikolyai - Majd hívlak, h-ha megszülettek. Addig felhívnád a többieket? Mi megérkeztünk.

✖✖✖

Miután kiküldtek a szobából, hogy Aurora-t átvigyék egy másikba, s megfürdessék, kiültem a folyosóra várva a lányomra, a szüleimre és a barátaimra. Nem sokáig láttam a kicsiket, épphogy két pillantást vethettem rájuk, de el kellett vinni őket megmosni.
- Apa - Sally hangjára kaptam fel a fejemet. A lányom a folyosó végéről futott felém. Felpattantam és kitártam a karjaimat várva, hogy az ölembe bújjon. Nyakánál öleltem magamhoz, millió puszit szórtam a hajába - Mindenki jól van? - némán, letörölhetetlen vigyorral bólintottam - Milyenek?
- Gyönyörűek - suttogtam kábultan, magam elé meredve - Nem sokáig láttam őket. De, azt hiszem a folyosó másik végén vannak a többi újszülöttel.
- Akkor te mit keresel még itt, kistestvérem? - érkezett meg Gemma is, aki szinte a szuszt is kiszorította belőlem - Jajj, ez majdnem olyan, mint 8 éve volt - sóhajtotta, ahogyan Sally-re nézett. Elmosolyodva bólintottam, hiszen azt a napot is a legszebbek közé sorolhattam, mikor először láthattam, a most előttem álló, kezemet rángató szőkésbarna hajú, szeleburdi tündért. Újra magamhoz szorítottam a Sally-t, aki először értetlenül állt a dolgok előtt, de utána nagyot sóhajtva, a pólómba markolva visszaölelt.
- Szeretlek, kicsi kincsem - motyogtam a hajába, s újra csókot nyomtam a homlokára - Annyira örülök, hogy te vagy nekem!
- Én is nagyon- nagyon szeretleik, Apa! - kuncogott fel, s fejét jobban a vállamba fúrta, mielőtt átadta a helyét anyának, aki szinte zokogva szorongatott meg.
- Annyira büszke vagyok rád, fiam - suttogta - Jobbat nem is kívánhatnék.
- Köszönöm, Anya - mosolyodtam el halványan, s miután Robin is gratulált, elindultunk a szobához, ahol üvegen keresztül láthathjuk a kicsiket.
Lefékezve az üveg előtt, egyből a fiamat és a lányomat kezdtem el keresni.
- Apa, ők azok? - mutatott Sally két egymás mellett álló tolható ágyra. Az elejükön a Blair Zoe Styles és az Eaton Cole Styles nevek szerepeltek, én pedig hatalmasat bólintottam - Istenem, de édesek! - motyogta Sally maga elé, tenyerét az üvegre nyomva. Kábán vigyorogva figyeltem újra a kicsikre, egyenként alaposan végig mérve őket.
Blair-nak sötét barna, apró baba haja volt, kisebb göndör tincsekben. Szemeit békésen lehunyta, ajkain alig látható, apró mosoly pihent. Kis testét egy rózsaszín rugdalózóba bújtatták, lábait felhúzta a mellkasához, kezei a feje két oldalán pihentek.
Nyugodt lányommal ellentétben a kisfiam hangja zavarta meg a nyugodt csendet. Szemeit szintén összeszorítva, hangosan sírt, megmutatva fogatlan száját. Ő a nővéréhez hasonló, kék ruhában volt.
Hamarosan érkezett mellé egy fiatal nővér, aki halvány mosollyal csitítani kezdte a fiamat, egészen addig, amíg ki nem érkeztek a folyosóra.
Sally és én versenyt futottunk hozzájuk, hogy kicsit közelebbről is megcsodálhassuk Eaton-t, aki már csak halkan tátogott, akár egy hal.
- Szabad lenne, esetleg megfognom? - kérdeztem a lányt, előre nyújtva a kezeimet, készen, hogy a karjaimban tarthassam a babát.
- Sajnálom, Mr. Styles, de a mai napon biztosan nem lehet még közelebbről látni őket, holnap is csak magának és az anyukánk - húzta el a száját, mire csalódottan felsóhajtottam, s leeresztettem magam mellé a kezemeimet, amit Sally el is kapott, így belém kapaszkodva hajtogatta, hogy látta Eaton-t.
- Akkor a feleségemet láthatnám?
- Persze, csak várja meg, amíg szoptat. - Miért nem mehetek be addig? - kérdeztem vissza türelmetelnül, folyamatosan mellette haladva, addig amíg el nem értük Aurora szobáját.
- Na, de Mr. Styles! - háborodott fel kérdésemen, mire csak a fejemet ráztam.
- Maga szerint, ki csinálta azt a kisfiút? - vontam fel a szemöldökömet, míg komoly tekintettel meredtem rá, megjegyzésemmel utalva arra, hogy semmi szükség nincs a szégyenlősködésre.
Válaszul csak megforgatta a szemeit, majd az orrom előtt behúzva az ajtót, eltűnt a szobában.


Hali-és-hó!:) 
Íme, itt a 32. rész! Ezután már csak 3 rész és az epilógus van hátra!:( 
Véleményeteket továbbra is várom, ezzel a rövid résszel kapcsolatban. 

L-J-P,
Xxx. Lacy.

2015. július 20., hétfő

31.rész - Sötét éjszaka

Képtalálat a következőre: „bethany mota we heart it”
Aurora Moore
Állok az oltár előtt mellettem életem pasijával és a pap lassan kifogy a szövegből. Ami nem mondom hogy unalmas, de a figyelmemet nem köti le. Az már sokkal inkább, hogy Harry azóta is a kezemet simogatja és én az övét. Egyszerre önt el a forróság és fut végig a hátamon a hideg. Persze most elgondolkozhatnék azon is hogy miért nem figyelek oda életem nagy napján amikor mindjárt kimondom azt a bizonyos boldogító igent? Nem tudom. 
-Harry Styles feleségül kívánja venni... -tovább nem is hallom csak Harry egyértelmű igenje jut el az agyamig. 
-Aurora Rosalie Moore... 
-Ne folytassa. Igen. -vágok a szavába, mire Harry arcán csak egy nagy mosoly terül szét. 
-Megcsókolhatja a menyasszonyt. -azonnal magához ránt és az ajkai már az enyémen vannak. Hevesen csókol én pedig ugyanúgy vissza. Hiányzott már, hiszen ezt az egy hetet külön töltöttük és amikor még is együtt lehettünk, akkor is csak pár percig. A hangzavar ami kialakult körülöttünk csak akkor tűnik fel amikor el válik tőlem. Sally mászik ki az első sorból és siet oda hozzánk. Megölel mindkettőnket, majd elindulunk kifelé. A templom előtt már vár ránk pár barát és odajönnek gratulálni. Nagy tömeg gyűlik körénk ahogy mindenki elhagyja a templomot és minket céloz meg. Ezen kívül az idő is borzasztóan meleg én meg lassan kezdem rosszul viselni. Érzem hogy a bőröm szinte forr. Tűröm ameddig lehet, aztán Harry karjába kapaszkodok.
-Maci, menjünk árnyékba. Nagyon meleg van.
-Baj van? -teszi a kezét az arcomra. -Forró vagy.
-Tudom. 
-Gyere. -átkarol és elindul egy pad felé ami szerencsére árnyékban van. Leültet rá és így fogadjuk a többi gratulációt. Utolsónak maradnak a szüleink. Apám persze intéz pár jó szót Harryhez.
-Apa hagyd. 30 éves, tudja mi a dolga. 
-Tudom. 
-Ne vedd komolyan, te is tudod semmit nem szúrsz el. -súgom Hazz fülébe. 
-Persze. Na de elfogytak az emberek. Menjünk kajálni, mert éhen halok.
-Mióta nEem ettél? 
-Reggel óta. De az sem volt sok.
-Én is éhes vagyok, bár anyukád etetett velem kisebb dolgokat, mert magamtól nem ettem volna. De előbb még táncolnunk kell egyet. 
-Francba, tényleg. 
-Inkább együnk. Az jobb. 
-Szóval a kaja jobb mint én?
-A kajához nem megyek feleségül. Különben is. Már foglalt vagyok. -nyomok puszit az arcára. 
-Egy hét után ugye nem hiszed hogy ennyivel megelégszem? 
-Reméltem. -szokásomhoz híven megint a hajában turkálok, ő pedig az egyik kezét a csípőmre a másikat az arcomra helyezi. Amikor levegő hiányában elválunk észre veszem a sebesen felénk tartó Lout és Zaynt. 
-Ne álljatok meg smárolni, tudom szép az élet meg minden, de rajtatok kívül már mindenki ott van! 
-Megyünk. 
-Ror gyere már! 
-Louis majd akkor próbálj sietni ha gyereket vársz és egy tonnás ruhában vagy! Nem örülnél neki hidd el. 
-Jó, bocs. -mondja miközben mellém lép majd felkap és velem kezd rohanni. 
-HARRY!! -sikítom. 
-Itt vagyok nyugi! -kiált de csak sietős léptekkel jön Zayn mellett és egyre csak távolodik az alakjuk. Beérünk a terembe így Lou végre lerak. Az emberek egy kört alkotva várnak, a zene halkan szól. Besétálok középre és várok amíg Hazz oda nem ér hozzám. A nyakát átölelem ő pedig a derekam és így kezdünk lassan mozogni. Homlokát az enyémnek dönti. Fura érzés fog el és érzem ahogy az egyik babám rúg egyet. Fáj de hamar elmúlik. Megfogom Harry kezét és felhúzom addig a pontig ahol az előbb éreztem a mozgást. Nem kell sok idő és megismétlődik, újra érzem a rúgást. Harry szemei felcsillanak. 
-Rúgott. 
-Az első. Illetve már a második. 
-Ezt Sallynek is meg kell mutatni. -mondja majd int Salnek, ő pedig egy pillanat alatt mellettünk terem. -Rakd ide a kezed. -emeli fel a kezét és együtt fogják a hasam. Most nem érkezik rögtön, de nem marad el és amikor megérzi Sal könnyes szemekkel néz rám. Hozzám bújik és érzem, hogy sírni kezd. 
-Sal miért sírsz? 
-Csak... nagyon várom már őket. 
-Azt elhiszem. -szorítom magamhoz, majd vele együtt Harryhez bújok. Véget ér a szám és leülünk a főasztalhoz. Elkezdik felszolgálni az ételt mi pedig Harryvel azonnal nekilátunk. Elpusztítok egy hatalmas adagot, talán akkorát amekkorát Niall szokott. Elfogy az utolsó falat is, így hátradőlök a széken és a pocimat kezdem simogatni. 
-Jó sokat ettél dagim. 
-Ahamm... tudod még két hasat kell megtömnöm a sajátomon kívül. 
-Tudom. Kérsz inni? -nyújt felém egy poharat. 
-Persze. -veszem el és egyből ki is iszom. -És most megyek és átöltözök. 
-Azt nem később kéne?
-De igen. De már nem bírok megmaradni ebben a ruhában. Imádom meg minden de most már nagyon szeretném levenni. Kényelmetlen. 
-Rendben bébi. 
-Sally! 
-Igen anya?
-Szeretnéd levenni a ruhádat? Mert én most leveszem az enyém, úgy hogy ha akarsz jöhetsz.
-Jövök! -száll le a székről, majd én is felállok. -Apa! Utána táncolsz velem?
-Mindenképp Sal. -az öltözködés nem tart sokáig, így hamar visszaérünk és Sally Harryvel táncolni indul. Én apámmal táncolok, de a tekintetem végig Harryéken marad. Nem tudok elszakadni a látványtól. Olyan édesek. Sal a legjobb kislány akivel valaha is találkoztam. És azt kívánom, bárcsak a vér szerinti lányom lenne. Bár úgy tekintek rá. Nem hittem hogy amikor felszállok arra a repülőgépre abból ez lesz. De egy rossz szavam sincs rá, mert teljes boldogság önt el azért mert végre hozzámentem. Mert végre a férjemnek mondhatom. És mert két baba növekszik egyre nagyobbra a hasamban. A szám véget ér, én pedig elengedem apa kezét és Hazzhoz megyek. Sally átölel és két puszit ad a pocimra. 
-Mennyit kell még várni? 
-4 hónap. -vágja rá Harry. 
-Valószínűleg kevesebb. 
-Mi?? -néznek rám döbbenten. 
-Az ikrek mindig előbb születnek. 
-Mennyivel? 
-Nem tudom. De még 3 hónapig biztos bent maradnak a doki szerint. 
-Anya?
-Igen? 
-Mikor eszünk tortát? -kérdezi csillogó szemekkel. 
-Hamarosan. -mondom, majd kimegyek a teremből. Kint hűvös van de nem bánom. Leülök egy padra, amit kis lámpák vesznek körül. Csak nézem a sötét eget ahogy általában szoktam. Nem tudom mikor jött rám ez, de mostanában elalvás előtt mindig kimegyek az erkélyre is, ahonnan Harry szokott visszahúzni a szobánkba, mert magamtól nem biztos hogy mennék. Most sem tart sokáig mire utánam jön. Mellém telepszik és magához húz. 
-Van számodra egy meglepetésem. 
-Tényleg? Micsoda? -erre csak maga mellől felemel egy dobozt és nekem adja. Észre sem vettem, hogy azt is magával hozta. Lassan nyitom ki és amit meglátok az hihetetlen. A doboz egy ruhát rejtett, ami olyan volt mint az ég amit pár perce néztem. 
-Istenem... Maci ez... imádom!!
-Örülök hogy tetszik. És csak neked van ilyen az egész világon. -leteszem magam mellé a ruhát és megcsókolom Harryt. -Nézd meg mi van alatta. -ad még egy puszit a számra. Felemelem a ruhámat és alatta két pici kis egyberészest találok. Az egyik egy macit a másik pedig egy nyuszit formáz. 
-Ez iszonyat édes!! -mondom, aztán eszembe jut az én ajándékom. Ami lett volna. Erre hirtelen szomorodok el. Persze kitaláltam mást helyette, de az lett volna az igazi. Harry is észre vette rajta ezt a hirtelen változást és rögtön rá is kérdez.
-Baj van?
-Nem dehogy csak...
-Csak? 
-Hát... Nekem is lett volna egy ajándékom, de nem adhatom oda. 
-Miért?
-Mert... egy tánc lett volna csak neked és a fiúknak tőlünk. De nem lehet, mert az orvos azt mondta. 
-Dagim, semmi baj. Még táncolhatsz nekem. 
-Tudom. De nyugi. Ettől még nem maradsz ajándék nélkül.

Hahihó :) Egyre közeledünk a végéhez. Nagyon köszönjük a 60ezer+ megtekintést!!
U.I.: Ror ruhája: